- Összegezzük újra, oké? – pattantam fel
a kanapéról. Scott felhívott. Azt mondta, történtek dolgok. Ez most kicsit
furcsa volt, mert az utóbbi időben kimaradtam az efféle dolgokból. Viszont azt
mondta, erről tudnom kéne. Rögtön kocsiba ültem, és este kilenckor beállítottam
Catherine-ékhez. Amikor megérkeztem, és ajtót nyitott, megfogta a kezem, és
berántott magával, majd mielőtt a nappaliba vezetett volna, a fülembe suttogott
pár szót: „Ezután beszélünk négyszemközt.” Mivel utána szeretetteljesen
elmosolyodott, ezt bíztatónak vettem. Aztán beavattak a dolgokba. – Tehát… Boyd
meghalt… ezt tudtam. Ezután te… természetesen egyedül akartál lenni. – néztem
Derek-re vádlón. Felhúzva a vállát bólintott. Megforgattam a szemeimet. –
Emiatt ti ketten leléptetek. Aztán hazajöttetek, mikor Isaac és Scott, akik
mellesleg nekem véletlenül sem szóltak volna… nektek szóltak, hogy elfogták
Derek-et. És ezek után… - a lányokat néztem. Várták a történet megismétlését
tőlem. – Ezek után odamentetek farkasosat játszani. Chrissy kikeveredett
Aiden-nel, majd megjelent Deucalion, és rájött, hogy Aiden… Aiden jó? Ezt még
nem fogtam fel. Pedig tiszta kis gonosz volt… Úgy értem… úgy nézett ki.
Mindegy! Szóval, ezek után Ennis rátok támadott, te meg megölted az egyik
Alfát? – Christine bólogatott. Összezártam a kezem a tarkómon. – Oké, szóval
alfa lettél. Ami azt jelenti, hogy… Deucalion békén hagy a következő
teliholdig, mert a perverz hajlamaiból kiindulva rád, és Catherine-re kíváncsi?
- Igazából arra, hogy ő is képes-e az
alakváltásra… - válaszolta Catherine.
- Oké, és mi lesz, ha képes rá? –
kérdeztem tőle, de Derektől jött a válasz.
- Deucalion magának akarja őket. És ők
ellenkezni fognak. Ami persze azt vonja maga után, hogy meg akarja ölni őket.
Főleg, hogy Christine megölte az egyik „nagykutyáját”…
- Oké, hát ez… nem jó! - feleltem.
- De teliholdig van időnk. És nem biztos,
hogy én is örököltem a képességet… hiszen te sem! – nézett a bátyjára
Christine.
- De ti egyszerre születtetek… Szerintem
valószínűleg te is képes vagy rá. – szólt közbe Scott.
- Jó, de… Aiden talán… - próbálkozott,
mire Derek felmordult. Mindenki rá pillantott.
- Aiden elárulta őket. Aligha tudna
segíteni neked ebben. Megjegyezném, még mindig nem szimpatikus, de azért elég
meggyőző volt… - jegyezte meg Derek.
- Rendben, azt majd ti lerendezitek
Aiden-nel. Ketten! – kapcsolódott be Catherine a testvérei beszélgetésébe.
Chrissy jelentőségteljesen Derek felé pillantott, mikor a „ketten” szó elhangzott.
Derek kelletlenül rábólintott. – Chrissy, nyugodj meg. Van még egy hetünk.
Addig van időnk. Nem lesz semmi baj. Utána pedig… Szembeszállunk velük. –
jelentette ki. – Dereknek is sikerült! – tette hozzá, amikor hitetlenkedő
pillantással vizslatták a többiek. Bár féltettem, büszke voltam rá.
- Jó, akkor… Mára ennyi? – kérdezte
Scott.
- Ennyi. – zárta le a témát Christine.
Ekkor Cat hozzám lépett.
- Van egy kis beszélnivalónk. – intézte a
többiekhez a szavait, miközben elindultunk a szobája felé. Pontosabban ő
elindult, én meg majdnem orra esve követtem. Még hallottam, ahogy Scott
elköszön, a többiek meg még beszélgetést kezdenek, aztán ránk záródott a
szobaajtó.
- Stiles, tudom, hogy hülye voltam! –
fordult szembe velem Cat.
- Mi… miről beszélsz? – kérdeztem
zavartan.
- Hát az egész múltkori jelenetemért… Nem
akartam, és… semmi okom nem volt hibáztatni téged. – fejtette ki. Megráztam a
fejem.
- Nem kell bocsánatot kérned! Egy
érzéketlen barom voltam. Ami meg Lydiát illeti. Igazából csak a megszokás
hatalma, vagy tudjam is én… De szeretlek, oké? – kérdeztem, és közelebb léptem,
majd két kézzel közrefogtam az arcát, kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.
- Akkor sem volt igazam! – tiltakozott. –
Bunkó voltam, és nem is úgy gondoltam.
- Az alkohol csak oldja a gátlásokat.
Belül érezted, hogy ez van, és nem is tagadtam. De tudod, azóta láttam Lydiát
Jacksonnal. Mielőtt idejöttél volna, rajongtam érte… Folyton zavart az a
beképzelt és öntelt… - felhúzva a szemöldökét jelezte, hogy nem kell többet
jellemeznem. – Tehát folyton zavart, hogy együtt vannak. Viszont most, mikor
rájuk néztem… csak az az egy dolog zavart, hogy én közben nem lehetek veled. -
mélyen elvesztem a tekintetében közben. Hosszasan kifújta a levegőt, az arca
egészen kipirult a kezeim között. Elégedett mosolyra húzta a száját, majd
megcsókolt. Válaszul visszacsókoltam. Belemosolygott a csókba, aztán hátrálni
kezdett, én pedig követtem. Azután felgyorsultak az események. Cat az ágyra
feküdt, én pedig fölé másztam. A szám végighaladt a nyaka vonalán, forró
csókokat hagyva maga mögött. Cat elégedett sóhajokat hallatott. Aztán lehámozta
rólam a pólómat, amit én is megtettem vele. Aztán leráncigálta magáról a
farmerját a segítségemmel, majd felülre küzdötte magát.
- Készen állsz? – kérdezte aztán.
- Istenem, igen! – vágtam rá, mire a
farmerem cipzárja majd a gombja megadta magát a kezeinek. Ekkor felültem, és ő
pedig körülfonta a derekam a lábaival. A hajamba túrt, én pedig magamhoz
szorítva a mellei környékén jártam a számmal, közbe a kezemmel a hátán matattam
a melltartócsatja után. Aztán minden felesleges ruhadarab lekerült egyesével,
idegborzoló lassúsággal. Legalábbis úgy tűnt. Cat megint alul volt, én pedig
ránéztem.
- Szólj, ha… ha bármi… - nyögtem, de
félbeszakított.
- Csak csináld már! – nevette el magát,
és bíztatón újra összeforrtak az ajkaink. Ebből bátorságot merítettem, és…
behatoltam. Eleinte lassan, majd egyre gyorsabban mozogtam. Aztán Cat teste
megvonaglott, és nyögés hagyta el a száját. Én is felnyögtem. Aztán a gyönyör
érzése után vége lett, lecsillapodtunk, és mellé feküdtem. A mellkasomra
hajtotta a fejét, miközben felrángatta ránk a pehelykönnyű lila lepedőjét.
Mindketten zihálva vettük a levegőt.
- Tudod, annyiszor elképzeltem már… de
ez… soha nem volt ilyen a fejemben. – szólaltam meg halkan.
- Ez most gondolom jót jelent… - nézett
fel rám Cat, én pedig puszit nyomtam a homlokára.
- Hát persze, hogy azt! Remélem neked is…
érted… - nem igazán tudtam kifejezni magam. Kuncogott.
- Igen, nekem is, Stiles. – mondta aztán,
és egy puszit nyomott a számra.
- Ígérd meg, hogy többet nem hagytok ki a
maihoz hasonló dolgokból! Bármi történhetett volna, és én ott akarok lenni! –
jelentettem ki aztán, mert akkor ez nagyon fontosnak tűnt.
- Rendben, ígérem. – válaszolta, aztán
hozzám bújt, és én átkaroltam.
