16. fejezet - Stiles

Minden olyan volt, mint a vihar előtti csend. Egész nap nem hallottam semmit Catherine felől. A mobilját kikapcsolta, nem válaszolt sem az üzeneteimre, sem a hívásaimra. Iskola után, mikor hazamentem, Derek azt mondta, hazament, majd elviharzott otthonról. Már este lehetett, amikor valaki rákönyökölt a csengőnkre. Egyedül voltam otthon. Mikor ajtót nyitottam, csak egy fekete villanást láttam, aztán Cat ajkait éreztem az enyémen. Követelőző, éhes csókok voltak. A szájának narancs íze volt… Keverve valamivel, amiről először nem esett le, hogy mi az. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek. De aztán finoman eltoltam magamtól.

- Cat, mit keresel te itt? – kérdeztem. Kuncogni kezdett. A szemei nem voltak tiszták. Alkohol. Ezt éreztem. – Jól vagy? Ittál. – ez már nem kérdés volt. Tovább kuncogott. – Mennyit?

- Csak egy icipicit! – felelte pajkosan, aztán hozzám bújt, akár egy kiscica. A helyes válasz valószínűleg inkább a vödör és kád mérték között lehetett az „icipici” helyett.

- Na, gyere! – sóhajtva, szorosan átkaroltam, és öt perc vesződés után felsegítettem a lépcsőn, majd magunkra zártam a szobám ajtaját. Óvintézkedés, ha netán apám előbb hazaérne, bár kétlem, hogy ma itthon aludna. Nagy valószínűséggel az őrsön éjszakázik. – Fel kell hívnunk Dereket! – mondtam, mikor leültettem az ágyra. Csak most volt alkalmam jobban szemügyre venni Cat-et. Egy szűk, testhezálló fekete ruha volt rajta, olyan, amit inkább Chrissy-n képzeltem volna el. Nem Cat stílusa volt, bár sok teret engedett a lábainak, meg a vállának… szóóval. Izé… amolyan igazi partizós ruha volt. A haját szorosan összefogva viselte, bár pár szál kibomlott az utunk közben, míg a lépcsőn felfelé jöttünk. A szemeit kihúzta, és a sminkje szembetűnőbb volt, mint valaha. Kicsit sem volt visszafogott. Pedig általában nem szeretett feltűnést kelteni, bár mindig sikerült neki, hiszen gyönyörű volt…

- Nem! Más dolgunk van! – tiltakozott, és felpattant mellőlem.

- Más dolgunk? Mi… Mi dolgunk… Cat, miről beszélsz? – kérdeztem értetlenül.

- Stiles. Van valami, amit már rég meg kellett volna tennem, de eddig sohasem tettem. Itt az idő, hogy rossz legyek. – és eközben szexin felhúzta a szemöldökét. Nyugtalanító bizsergés fogott el.

- Ezt hogy érted? – erre szép lassan odalépett hozzám, és belemászott az ölembe. Aztán a lábaival körülfonta a derekamat. Átkarolta a nyakam, és szenvedélyesen megcsókolt.  Visszacsókoltam. Cat lehámozta rólam a pólómat. Aztán már a farmeremnél járt, és én belegondoltam, hányszor elképzeltem az első alkalmat. Eleinte Lydiával. Utána pedig vele. Gyakran. De nem így. Nem most. Megfogtam a kezeit, ezzel megállítva őket.

- Catherine, ne! – suttogtam. A szám még égett a legutolsó csókjától.

- Mi? Miért? – kérdezte, és megpróbálta kiszabadítani a kezeit, de nem engedtem neki. A mosoly lehervadt az arcáról. – Mi az?

- Nem tehetem. – ingattam meg a fejem. Kicsit elhúzódott, és a szemembe nézett.  – Ittál. Részeg vagy. És én nem használhatlak ki. Ez így… Nem így kellene történnie.  – Főleg, hogy neked és nekem is ez lenne az első. Persze ezt nem tettem hozzá.

- Ne szórakozz már! Nem ittam annyit… - mondta, de már korántsem olyan vidáman.

- Akkor sem jó ez így. – mondtam. Lesütötte a szemét, és lehuppant mellém az ágyra.

- Más a baj, igaz? – kérdezte hirtelen, de úgy, hogy ledermedtem a hangjától. Ne, csak ezt ne mondja ki! – Nem azzal van a bajod, hogy ittam. – ez már kijelentés volt. Ránéztem. Az ölébe ejtett kezeit nézte. – Az a baj, hogy még mindig… még mindig szereted?

- Miből jöttél rá? – még magamat is megleptem ezzel. De tudtam, hogy értelmetlen lenne tagadni.

- Stiles, nem vagyok hülye. Az a csók a mozinál. Ahogy ránézel… - igaza volt. Lydia… nem tudtam csak úgy elfelejteni, hogy szerettem. Mikor Cat rám pillantott, a szemeiben könnyek csillogtak. Esetlenül odanyúltam, hogy letöröljem őket, de elfordította a fejét.  A kezem visszahullott az ágyra, kettőnk közé.

- Sajnálom.

- Ugyan, ez van! – jegyezte meg Cat keserűen. – Hiszen csak én voltam a hülye. Megint! Eleve nem kellett volna elmennem Chrissy-hez, és akkor meg sem tudtam volna ezt az egészet. Akkor most nem lenne iszonyatos bűntudatom, és nem akartam volna elfelejteni az egészet. Nem ittam volna le magam a sárga földig, és nem kötöttem volna ki itt, hogy… ezt csináljam. De hát, mindig azt csinálom, ami a legjobban fáj nekem. – folytak a könnyei, de nem nézett felém.

- Miről beszélsz? Mi történt Christine-nel? – kérdeztem. Megrázta a fejét, jelezve, hogy mindegy. – Cat?

- Stiles! Olyan rossz érzés! – mondta aztán. Kérdés nélkül magamhoz húztam, amikor elcsuklott a hangja. – És a legrosszabb, tudni, hogy egészen idáig Chrissy viselte mindkettőnk terhét. – ezután kibukott belőle minden. A szavak csak ömlöttek a szájából, amiből összeállt az egész történet. A végére már keservesen sírni kezdett. – És aztán itt vagy te is. – tette hozzá.

- Úgy sajnálom! Nem is tudom, mit mondhatnék! – feleltem. Hihetetlenül rosszul éreztem magam.

- Nem kell semmit mondanod. – mondta. – Istenem, annyira fáradt vagyok… - tette hozzá pár pillanat múlva. Már elmúlt éjfél. 

- Gyere… - húztam magammal, és mindketten elfeküdtünk az ágyon. Cat a mellkasomra tette a fejét, és én szorosan magamhoz húztam. – Adj nekem időt… Minden jobb lesz. Ígérem! Lezárom… ezt az egészet, és utána minden jobb lesz. – nem felelt semmit. Pár perc múlva már egyenletesen vette a levegőt. Tudtam, hogy elaludt. Én viszont képtelen voltam rá. Iszonyatosan haragudtam magamra. Csak hajnal körül jött végre álom a szememre.  

15. fejezet - Catherine & Christine

Catherine reménykedve várta, hogy a húga hátha belép az iskola bejáratán. De a negyedik napon sem mutatkozott. Hallotta az előző napi látogatás hírét, amit Derek tett Christine-nél. Amikor Derek felhozta, hogy egyikük sem mond el dolgokat, amik megváltoztatták őket, elöntötte a kíváncsiság. Az ő részével tisztában volt. De Christine… neki nem lehetett rá ugyanaz az indoka. A változást észrevette a húgán, viszont úgy gondolta, jobb nem firtatni, hiszen Chrissy sem erőszakoskodott. Most azonban… főleg az a mondat, amit Derek szintén felidézett… Miszerint a történelem néha ismétli önmagát… Cat elhatározta, hogy megkeresi a húgát. Látta, hogy a többiek már csoportba verődve várnak. Nagy valószínűséggel őrá. Gyorsan kisietett az ajtón, mielőtt még észrevették volna, aztán elindult… Allison-ék lakása felé. Tudta, hogy ugyanabban a házban lakik az apjával, amelyikben az Alfák húzzák meg magukat. Gyorsan odaért. Jobb ötlet híján várt. Nem is kellett sokat várnia, ugyanis amint egy taxi érkezett a házhoz, az ház ajtaján három alak lépett ki az utcára.  Az egyik Aiden volt. A másik egy bottal közlekedett, vak volt. Nyilván Deucalion. A harmadiknak a karjába kapaszkodott… aki a húga volt.

- Christine! – állt elő. Mikor Chrissy meglátta, még a száját is eltátotta. Súgott valamit Aiden-ék felé, aki ideges pillantást vetett Cat-re, de bólintott, aztán Deucalion-nak segített beszállni a taxiba. Christine sietősen ment oda a nővéréhez.

- Már te is? – kérdezte kicsit sem kedvesen.

- Figyelj, én…

- Derek küldött? – szakította félbe Cat-et a lány.

- Nem, ő... nem tudják, hogy eljöttem. Igazából beszélni szerettem volna veled. – Cat magabiztosan kihúzta magát.

- Ez… nem ér rá? Csak mert lenne kis dolgom. – intett a fejével a taxi felé Chrissy.

- Velük? Nem. Szóval… Fontos. Kérlek! – fogta meg húga karját Cat.

- Arról akarsz beszélni, hogy menjek haza? – vonta föl a szemöldökét Chrissy. A nővére nemlegesen bólogatott. – Oké, mondd. De ha lehet, siess. – sóhajtott Chrissy.

- Tudom, hogy tegnap beszéltetek Derekkel. És említett valami olyat, hogy… a történelem megismétli önmagát. És ennek köze van ahhoz, ami miatt megváltoztál. Vagyis mindketten. De engem… tudjuk, hogy mi változtatott meg. Te viszont…

- Nem! Erre most nincs időm! Ez… Mindegy! – Christine tiltakozóan felemelte a kezeit, és már sarkon is fordult volna, ha Cat nem ragadja meg a csuklóját.

- Tudnom kell! – a szemei vörösen villantak.

- Normális vagy? – tépte ki a nővére szorításából a csuklóját a lány. – Valaki meglátja! Cat visszafogta magát, a szemei újra kékké változtak.

- Akkor mondd! – szólt a húgára élesen. Chrissy nagyot sóhajtott, és megforgatta a szemeit.

- Oké. Gondolom, jól emlékszel két évvel ezelőttre, amikor belefutottunk abba a falkába St. Louis-ban… - kezdett bele a lány.

- Persze. Megkértük őket, hogy csatlakozhassunk hozzájuk… - folytatta Cat.

-  Jah, és az alfájuk, Luke csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha te… Szóval, ha te vele leszel. Ha te leszel az „alfa nőstény”. Fiatalok voltunk, és kihasználhatók. Emlékszem, hogy ezért cserébe rögtön belementél.

- Igen, de nem értem, ennek mi köze ehhez az egészhez. – vetette fel Cat.

- Csak figyelj! Ebből az időszakból a legfontosabb az az éjszaka volt… a telihold éjjele. – Cat megborzongott húgai szava hallatán. Míg Chrissy szünetet tartott, leperegtek lelki szemei előtt az események. Ahogy Luke hozzáért, és nem eresztette. Amikor ellenállt, a férfi fenyegetőzött, és bántotta. Változatosan. Hol egy vágást ejtett rajta, hogy az öklét használta. A sebei begyógyultak, de az emlékeik folyton Cat eszében tartották, hogy Luke a vezető. Hogy hatalma van, ami ellen nincs esélye. Akkor, telihold éjjelén is az ő hibája volt. Cat egész nap nyugtalan volt. A férfi nem értette meg. Elkezdte, amit máskor szokott. Csak sajnos a dolgok eldurvultak, amikor tovább akart menni. Cat soha nem adta meg magát. Nem adta oda magát. Luke erőszakos volt, Cat pedig aznap éjjel irányíthatatlan. Emlékezett a tébolyra, ami a hatalmába kerítette, és arra, hogy leteperi a férfit, és a karmai átvágják Luke torkát. Aztán a szúróérzésre a szemében, és hogy mikor a tükörbe pillantott, a szokásos aranyló sárga szemek helyét vörös íriszek vették át. Alfa lett belőle. Teljesen be pánikolt, és visszaemlékezett arra a vérfagyasztó sikolyra, amit hallott. Ami, mint ráeszmélt, a saját torkán jött ki. Utána a teste összerándult, és… megtapasztalta a vérfarkasok egyik legritkább erejét. Képes volt az alakváltásra. Farkas lett. Elrohant. El Luke-tól, el onnan. Utána minden ködös volt számára.

- Aznap éjjel te a falkával voltál. – törte meg a csendet, és Cat gondolatait Chrissy. – Aznap éjjel megölted Luke-ot. És rájöttél, hogy azok közé a kevesek közé tartozol, akik Alakváltók közöttünk. Én Nick-el voltam. – Cat a húga szemében fájdalom szikráját látta fellobbanni. – Nick-el, aki édes volt, és kedves, és aznap csak nekem szentelte az idejét. Pedig én előre szóltam, hogy hisztis leszek, mert rossz a kedvem. De nem érdekelte. Azt mondta, amikor odamentünk, és meglátott minket, érezte, hogy meg akar ismerni. Akkor még minden olyan egyszerűnek tűnt. A parkban voltunk, a csillagokat, meg a csillagképeket mutatta nekem. A Hold-tól világos volt. Aztán hirtelen megtört az idill, valami zörgés hallatszott a közeli bozótosból. És akkor… előugrottál te. – a hangjába keserűség csendült. Cat összerándult. – Egy nagy farkas, sötétszürke, szinte fekete. a mellkasán egy fehér folttal. A szemei vörösek voltak, vicsorgott, és felénk közelített. – Cat jól tudta, hogy az csak ő lehetett. Előre félt, mi lesz a folytatás. – Valahogyan megéreztem, hogy te vagy az. Mint mikor megéreztük, hogy valami baj van a másikkal. Tudod, az az ikres összeköttetés. – a lány megilletődve méregette a húgát. Chrissy nem szokta emlegetni, hogy ikrek. Igazából kevesen tudták, hiszen nem hasonlítottak, nem voltak egypetéjű ikrek. – Szóval, rögtön tudtam, hogy te vagy. Beszélni kezdtem hozzád, bár értelme nem volt. Nick tök ideges volt, hogy mit képzelek, ez a farkas veszett. A háta mögé rágatott, pedig mondtam, hogy tudom, mit csinálok. És hogy ne merjen közelebb menni a farkashoz… Vagyis hozzád. A farkas… te… elindultál felénk, és Nick pedig végig előttem volt, nem engedte, hogy akár rám nézz. Aztán ráugrottál. Megharaptad a vállánál. Aztán eltűntél, egyszerűen felszívódtál. Én meg ott maradtam Nick-el, aki, mint kiderült, nem vérfarkasnak való. Nem gyógyult be a harapás, nem lett jobb. Szenvedett. Haldoklott. Próbálta erősnek mutatni magát. Én pedig csak sírtam. Miattad, és érte. Mikor már a végső percekben volt, és rám nézett… Láttam azt a könyörgést a szemeiben, és én… megkönnyítettem neki. – Chrissy szeméből kigördült egy könnycsepp. Szipogott párat, de nem törölte le, inkább folytatta. – Iszonyatosan mérges lettem, és elterveztem, hogy gyűlölni foglak. De aztán rád találtam, és te… olyan ártatlannak meg megszeppentnek tűntél. Fogalmat sem volt mi történt, és én valahogy beletörődtem. Tudtuk, hogy alfa vagy, neked megvan a saját történeted, és nekem az enyém. Megfogadtam, hogy nem mondom el, mert tudtam, hogy magadat hibáztatnád, de nem feltétlenül te tehettél róla. Nem tudtad irányítani. – ezzel sóhajtott, jelezve, hogy véget ért a beszámolója. A ruhája ujjával letörölte a kósza könnycseppet.  Cat torka összeszorult, ahogy a húgára nézett. Neheztelést és szomorúságot látott, de aztán visszatért a közömbös arckifejezés. – A történelem néha megismétli önmagát. Ugyanez történt Derekkel is… Szinte. Ezért mondtam ezt neki.

- Christine, én… istenem, annyira hülye vagyok! – túrt bele tehetetlenül a hajába Cat.

- Nem vagy. – hangzott a húga szájából. – Elfelejtetted? Itt én vagyok az őrült picsa… - tette hozzá fanyarul, aztán megrázta a fejét, és minden további nélkül elindult vissza a taxihoz. Cat-nek csak akkor sikerült végre szóhoz jutnia, mikor a húga már az autó oldalához ért.

- Chrissy, és annyira sajnálom! – tört ki belőle. A szemei égtek.

- Tökmindegy! – felelte Chrissy, egy utolsó pillantást vetve nővérére, aztán beült, és a taxi máris elindult.