19. fejezet - Catherine

Derek egyedül akart lenni. És ezért senki sem hibáztatta. Szörnyen érezte magát, és amikor azt kérte, hogy hagyjuk magára, mindenki engedelmeskedett. És mindenki máshogy alkalmazkodott a helyzethez. Mivel nemcsak Derek volt kikészülve, hanem a húgom is… és nekem is volt rá okom, felvetettem, hogy elmehetnénk valahová kettesben. Amolyan csajos dolog… Persze nem illet éppen a helyzethez, de muszáj volt valahogy kieresztenünk a gőzt. És Chrissy rögön rávágta, hogy tud egy helyet. Nem mondta el, mi az. Csak, mikor összepakolt minden szükséges dolgot, akkor szólt, hogy üljek be az autóba…

- Mondd már el, hová megyünk! – kérleltem, de hajthatatlan volt. – Jó, akkor azt mondd el, mivel vetted rá Dereket, hogy odaadja a Camaro-t? – kérdeztem inkább.

- Semmivel. Szóltam, hogy elmennénk, és megkértem, hogy adja oda. Ennyi. – rántotta meg a vállát. Aztán elővett egy cigarettát a bőrdzsekije zsebéből. Miután lehúzta az ablakot, rágyújtott. Szívott párat, és az orrom alá dugta.

- Most mit csináljak vele? – kérdeztem. Rám nézett, aztán megforgatta a szemeit.

- Komolyan, Cat? Biztos? – kérdezett vissza. Értetlen grimaszt vágva néztem rá. – Szerinted mi a fasznak adom oda, ha nem azért, hogy szívd? De tényleg! – szisszent fel. Vállvonogatva elvettem tőle a cigit, aztán vonakodva beleszívtam. Nagyot szívtam, és letüdőztem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne köhögjem ki a belső szerveim nagy részét.

- Te jó isten! – kiáltottam fel, aztán eltartottam magamtól. – Mi van ebben? – néztem a húgomra, aki elmosolyodott. Ez minimális mértékben felvidított, hiszen rég láttam tőle mosolyt, másrészt viszont aggodalmat keltett bennem.

- Azzal ne is törődj… Csak szívd… - nézett rám meggyőzően.

- Christine, ez fű? – éppen kezdtem volna a korholását, de aztán visszavettem a hangnemből, és meggondoltam magam. Egy alkalom… mi baj származhat belőle? Hiszen annyi minden történt… ennyi nekünk is kijár, nem igaz? Mikor nem tettem hozzá semmit, a húgom rám mosolygott, és én cinkosul visszamosolyogtam.

Beacon Hills határánál aztán meggyújtottuk a második szálat. Kiértünk a városból, és minden annyira, de annyira csendes és békés lett. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a fű hatása-e, de mintha eltűntek volna a rossz dolgok. Öt perc múlva Chrissy lehajtott az autópályáról, és hamarosan egy erdei úton találtuk magunkat. Aztán az út egy tisztásban teljesedett ki, ami körülbelül akkora lehetett, mint Derek házának az alapja. A húgom kiugrott az autóból, és a csomagtartóhoz ment, hogy pakolásszon. Nekem ilyen eszembe sem jutott abban a pillanatban. Inkább feltekertem a hangerőt a rádión, és táncolni kezdtem a ritmusra ültömben. Chrissy kénytelen volt egyedül összeállítani a sátrat. Addig én hasznosabban töltöttem el az időmet. Többek között visszabeszéltem a hangoknak, amik sugdostak nekem mindenfélét, meg a hirtelen szivárványszínűre változó tájon nevetgéltem. Rég besötétedett már, mikor hajlandó voltam abbahagyni a zene bömböltetését, és bedőltem a sátorba…

Másnap reggel, – már ha a délután fél kettő hívható reggelnek – amikor felkeltem, már egyedül voltam a sátorba, és hasogatott a fejem. Kimásztam a sátorból, és körbenéztem. A világ újra normális színben pompázott a felkelő nap fényében. Harmat csillogott a füvön. Már nem hallottam a tegnapi beszélgetőtársaimat a fejemben, helyette a madarak csiripelése töltött be mindent. Mikor észrevettem a húgomat, ahogy a fűben fekszik a sátor közelében, elindultam elé, majd melléfeküdtem.

- Jobban vagy már? – kérdezte, miközben a kék eget kémlelte. A szeme ettől szintén kékebbnek tűnt. És is felnéztem a lassan úszó felhőkre.

- Ezt hogy érted? – tudakoltam.

- A tegnapi fű… Általában onnan tudom, mikor jár le a hatása, hogy minden elmúlik, ami a melléhatása… Tudod! A színek, meg hangok kavalkádja után például a fejfájás, meg hasonlók. – magyarázta.

- Még fáj a fejem. De hogyhogy, minden elmúlik?

- Vérfarkasok vagyunk! Gyorsan regenerálódunk. Épp ezért a drogok nem olyan hatással vannak ránk, mint másra, ezt kitapasztaltam. Amint mérgezni kezdene, vagy maradandó károsodást okozna, az egész, akár egy nyílt seb, begyógyul, és mintha nem is szívtál volna… - fejtette ki bővebben. Bólintottam, bár nem látta.

- Szerinted biztos jól tettük, hogy eljöttünk, ahelyett, hogy Derek mellett lennénk? – kérdeztem inkább, más irányba terelve a beszélgetést.

- Tudod, hogy milyen! És szerintem kijárt ez neki. Megérdemli, hogy ne zavarogjunk körülötte. Én is ezt akarnám. – felelte.

- Mikor lettem én a kérdező, és te az, aki a válaszokat adja? – felé, fordultam, és ő pedig tükrözte a mozdulatot. Felhúzva a jobb szemöldökét, elmosolyodott.

- Amióta rávettelek, hogy elszívd a füvemet tegnap! – válaszolta határozottan.

- Szemét vagy! – nyugtáztam. Pár percnyi csönd következett. – Honnan jött az ötlet, hogy ide jöjjünk? – erre felsóhajtott. Azt hittem, ez lesz minden reakciója, de aztán beszélni kezdett.

- Egyszer Aiden-nel… Szóval, egyszer baromságból versenyeztünk, és az erdőben… Tudod, amolyan farkasos dolgokat csináltunk. És ide lyukadtunk ki. Még akkor találta, mikor idejöttek. És szándékosan hozott ide, hogy megmutathassa. – ezután szintén szünet következett. – Chh! Tessék, megint itt tartunk! Ráadásul ez most olyan, mint valami rossz Bella-Edward izé, a Twilight-ból! Nem hiszem el! – csattan föl. Muszáj volt nevetnem.

- Oké, hagyjuk, jó? – mondtam aztán, látva, hogy elkomorult az arca.

- Rendben. – egyezett bele. – Inkább mesélj valamit. Veletek mi van? – kérdezte aztán. Most én cseréltem arckifejezést. – Mi az? – vette észre egyből.

- Nincs olyan, hogy „mi”. – feleltem. – Stiles… neki még van egy kis problémája az elengedéssel, vagy a feledéssel, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy most… szünetelünk, vagy hasonló. – jegyeztem meg, és visszatértem a kék ég bámulásához.

- Cat, és ezt csak így mondod? – támaszkodott fel Chrissy.

- Miért, hogy mondjam? – kérdeztem, és én is feltámaszkodtam.

- Hát több tűzzel! Most komolyan! Szereted, nem? – meg sem várva a válaszom, folytatta. – És ő is téged! Nem tudom, mi történt köztetek, de nem látom a problémát! Nincs probléma, csak megoldás! – lökött oldalba. Már éppen mesélni kezdtem volna a történtekről, amikor telefoncsörgés hallatszott a sátor felől. Chrissy felpattant, és eltűnt a sátor belsejében. Kifelé már úgy ugrott ki, mintha ágyúból lőtték volna.

- Mi az? Mi történt? – vontam kérdőre.

- Cat, Isaac hívott! Baj van! – hadarta el. A szeme rémülettől csillogtak.

- Milyen baj? – ugrottam talpra.

- Megint! Deucalion elfogta Derek-et. Isaac szerint sebezhető volt, és mivel nem hajlott az Alfák ajánlatára, meg akarják ölni! – hadart tovább.

- Úgy tudtam, hogy történni fog valami! Éreztem! Siessünk! – feleltem, és kapkodni kezdtem a cuccainkat, majd bedobáltam a kocsiba, aztán Chrissy gázt adott, és a Camaro kifarolt a tisztásról.