II. rész 3 . fejezet

Finn Hargrave

Már egy teljes hete a város közelében voltam. Az iskola körül szoktam tengődni, mert tudtam, hogy akit keresek, oda jár. Aznap este különösen közel merészkedtem, hiszen senki sem foglalkozott velem. Október 31-e, azaz Halloween éjjele volt. Megálltam a Beacon Hills Középiskola feliratú tábla előtt. Éppen akkor érkeztem, amikor egy lány rohant oda a bejárat előtt heverő srác elé, majd kiabálva futott be az épületbe. Vártam. A zene és a zaj alábbhagyott, és most dobogó lábak hangja töltötte be a hallószerveimet. Majd meg is jelentek a kiözönlő emberek. Az élükön… vele!

- Ne álljátok ilyen szorosan körül! – utasította a sötétbarna hajú lány a többieket. Aztán letérdelt, és megfogta a földön heverő srác csuklóját. – Van pulzusa! De alig! Hívtátok a mentőket? – nézett körbe.

- Igen, nem sokára ideérnek! – lépett elő a tömegből egy sötét hajú srác. A lány bólintott, és a szőke hajú lány felé fordult, aki rátalált az eszméletlen fiúra.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz. – állt fel, és bíztatásképp megfogta a vállát. Amaz bólintott, de aztán megszólalt egy újabb hang.

- Catherine! – jelent meg a többi embert félrelökve az útjából egy újabb lány. – Catherine… Catherine Hale. Annyi idő után végre rátaláltam. Catherine odafordult a húgához, aki közben elé ért. Őt is felismertem.

- Mi az, Chrissy? – vonta őt kérdőre.

- Beszélnünk kell… Négyszemközt! – nézett körbe, a többiekre.

- Nem igazán alkalmas… - ingatta meg a fejét Catherine.

- Szerintem ezt hallanod kéne! – lépett Christine mellé egy magas srác.

- Jó! – egyezett bele kelletlenül Catherine. Átverekedték magukat a tömegen, és felém tartottak. Gyorsan a tábla mögé húzódtam. Tőlem körülbelül tíz méterre álltak meg.

- Az öltözőben van egy lány. – kezdte Christine.

- És mit csináljak vele? – kérdezte meglepetten Catherine.

- Halott. – egészítette ki a húga.

- Mi van? Mi az, hogy halott? – hökkent meg Cat.

- Az van, hogy Kali itt járt, és… - magyarázkodott Christine, de a srác, aki követte őket, félbeszakította.

- Várj! – mondta, aztán hallottam, és valaki máris megfogta a vállamat, majd felrántott a helyemről. – Ki vagy, és mit keresel itt? – kérdezte a srác egyenesen a szemembe nézve. Magasabb volt nálam, és izmosabb is. Eközben a két lány is odajött. Catherine-re néztem.

- Felelj, ha kérdezek valamit! – rántott rajtam egyet a fiú.

- Téged… téged ismerlek! – ködösült el Catherine tekintete. – Aiden engedd el! – szólt a fiúra, aki azonnal el is engedett. – Hívtátok a rendőrséget? – erre Christine bólintott. – Akkor várjátok meg, míg ideérnek, és vezessétek el őket a… lányig. Nekem van egy kis dolgom. – mondta aztán. A másik kettő bólintott, és otthagytak engem Catherine-el.

- Megtaláltalak! – nyögtem ki. A szemünk egy magasságba volt. Mélyen belenéztem a régen látott kék szemekbe.

- Mi a francnak jöttél? Mit keresel itt? Én… - elakadt a szava.

- Emlékszel rám. Ez jó. Én is emlékszem rád. Meg kellett találnom téged! – vágtam rá azonnal.

- Minek? – vont kérdőre.

- Mert… Mert felszabadítottál. Két éve…

- Tudom mikor volt! – szakított félbe dühösen.

- Akkor… véget vetettél a szenvedésnek. Megölted Luke-ot.  De elmentél. Nem volt alfánk, és semmi sem volt rendjén. Tudtam, hogy meg kell találnom téged. A megmentőnket.

- Nem mentettem én meg senkit! – rázta meg a fejét dühösen.

- Láttam, amikor átalakultál. Catherine, én voltam az, aki végignézte. Nekem mondtad, hogy ne merjünk utánad menni, mikor elviharzottál. Láttam, hogy aztán átalakulsz, és tudtam, hogy… különleges vagy.

- Attól, hogy megöltem az alfátokat, nem kötelességem a falka élére állni. És nem is fogok. – nézett félre.

- Már mindegy is. A falka több részre oszlott. Omegák lettünk egy vezető nélkül. De én mindenfelé kerestelek már… - áradoztam.

- Ez beteges! – reagált rá. – A legjobb, ha eltűnsz innen! – lépett egyet hátra. – Igen! Tűnj el innen, a városból Finn Hargrave! – fordított hátat. De ennél fontosabb volt, hogy emlékszik a nevemre. Emlékezett a nevemre! Utána léptem, és megragadtam a karját.

- Engedj el! – nézett rám csodálkozva, viszont én nem tettem. – Finn, engedj el, mert különben megbánod! – fenyegetett. Hirtelen egy srác tűnt elő mögüle.

- Valami baj van? – kérdezte miközben sietős léptekkel közeledett. Catherine a kezét szorító kezemre meredt, majd rám. Mintha felébredtem volna, hirtelen elengedtem.

- Nem, semmi. Nincs semmi baj, Stiles. – mondta, és már a fiúhoz is fordult. – Jobban teszed, ha hallgatsz rám. – nézett rám még búcsúzóul, majd elindultak vissza a tömeg felé. Én azonban tovább álltam ott, és néztem a távolodó alakját. Aztán megérkezett a mentőkocsi, és a rendőri kíséret, mire jobbnak láttam lelépni. Elrohantam, és belevesztem az erdőbe. Miközben futottam a fák között, eltökéltem, hogy nem megyek el. Most, hogy megtaláltam Catherine Hale-t, nem megyek el.