4. fejezet - Christine

A hétfő kellemetlenül kezdődött. Catherine korán felébresztett, és közölte, hogy suliba megyünk.

- Mi a baj veled? – kérdeztem tőle.

- Ezt hogy érted? – állt meg a pakolásban.

- Az minden vágyad, hogy iskolába járj? Egészen idáig nem csináltunk ilyet… - jegyeztem meg még elég kómásan.

- Igen, eddig nem jártunk. Eddig bujkálnunk kellett, mert nem volt otthonunk. És bujkálnunk kellett, mert csak két kölyök voltunk, család nélkül a nagyvilágban. De most már van otthonunk, családunk, és kezdünk felnőni. – oktatott ki.

- Jó, legyen. – adtam be a derekam, és pár perc múlva én is készülődni kezdtem. Derek elfuvarozott minket az iskolába… a Camaro-jával. Mikor megláttam, azt hittem ez valami vicc. Rejtély volt, miből vette… Ott aztán sikeresen beiratkoztunk. Unalmasabbnál unalmasabb órák várták, hogy magam elé meredve gyakoroljam a nyitott szemmel alvás művészetét. Nem igazán foglalt le, bár tudtam, hogy Cat-et sem. Máshoz voltunk szokva. Aztán összefutottunk a srácokkal. Isaac és Scott elmélyülten beszélgettek valamiről. Útban feléjük láttam, ahogy Stiles Allison, és egy vöröses hajú lány felé indul. Eközben odaértünk a fiúkhoz.

- Mi a helyzet? – kérdezte Isaac.

- Semmi. Mikor jöttél el otthonról? –kérdeztem a sráctól. Mire felébredtem,ő már nem volt a házban.

- Korán összefutottam Scott-ékkal. – felelte. Bólintottam. Álldogáltunk pár percig, aztán Stiles csatlakozott hozzánk a két lánnyal.

- Lányok, szeretném bemutatni Lydiát. – mondta, és az említettre mutatott. – Lydia, ők Derek húgai, Chritine, és Cat.

- Hello. – köszönt Lydia. Felé biccentettem viszonzásképp.

- Szia. – köszön vissza Cat. Aztán együtt indultunk el a folyósón. Allison és Scott feszengve tartotta a két lépés távolságot. Cat és Stiles ellenben elég szorosan haladtak egymás mellett. Isaac meg szótlanul lépdelt mögöttünk a gondolataiba mélyedve. Úgy tűnt, senki sem figyel a külvilágra. Mindenkinek volt valami a figyelme középpontjában. Én ilyet még nem találtam.

- Hé, srácok, mindjárt jövök. – intettem nekik, és leléptem. A suli elé mentem, ami így, a második óra utáni szünetben elég kihalt volt. Elővettem a cigarettámat, és rágyújtottam. Nem szép szokás, de a sok feszültséget, ami felgyülemlett bennem, segített levezetni. Hiszen nem tombolhattam folyton. Már éppen az utolsókat szívtam, amikor két fekete motor gördült be a parkolóba. Aztán két helyes arc tűnt elő a sisakok mögül. Azonnal levágtam, hogy ikrek. Nem is rossz a felhozatal… Mindegyiküknek elkaptam a pillantását, és kihívóan mosolyogtam is hozzá. Aztán ők bementem, majd én is követtem őket. A következő órám az órarend szerint világtörténelem volt. Szuper. Aztán megpillantottam Allison-t is a padok egyikében. Eleresztette egy halvány mosolyt, és leültem a hátsó sorba, egy üres padba. Miközben előkotortam a tankönyvet, valaki finomat meglökte a padomat.

- Hé! – szóltam rá, és felpillantottam.  Az ikrek egyike volt az. – Mi az? – kérdeztem, mikor pillanatok múlva is csak szótlanul bámult.

- A helyemen ülsz. – foglalta össze problémáját.

- Ó… Az más. Akkor… - elkezdtem összeszedni a cuccaimat.

- Hagyd. Majd ülök oda. – mondta gyorsan, és egy másik padra intett. Szélesen rámosolyogtam válaszként, és felhúztam a szemöldököm.

- Kösz. – suttogtam, mert a tanár belépett a terembe, és mindenki elcsendesült. Válaszképp rám kacsintott. Mikor elvettem róla a pillantásom, Allison megrovó tekintetével találkoztam. Kérdőn megrántottam a vállam, de csak megrázta a fejét. Órán többször alkalmam nyílt a sráccal összenézni, aztán ezt követték Allison pillantásai. Szinte már ijedt volt. Ideges. Óra végén aztán, mikor meg akartam kérdezni, hogy mi ez az egész, gyorsabban felszívódott, minthogy én odajutottam volna hozzá. Végül is mindegy, nem érdekelt különösebben. Úgy döntöttem, inkább bemutatkozom a srácnak, így követni kezdtem tisztes távolból. Mikor odaért a szekrényéhez, akkor szerettem volna odamenni, de Scott és Stiles megállítottak.

- Szia Chrissy, nem tudod véletlenül, Cat merre van? – kérdezte Stiles,  és úgy látszott, nagyon várta a válaszom.

- Bocs, nem, de talán a kémiaterem felé keresd… - ráncoltam össze a homlokom. – És most, ha megengeditek fiúk… - vágtam utat magamnak kettőjük közt, és a sráchoz igyekeztem, aki még mindig a szekrényében pakolászott.

- Szia! – köszöntem rá. Rám nézett, aztán féloldalas mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Üdvözöllek Beacon Hills-ben. Új vagy, igaz? – kérdezte. Aiden vagyok. – mutatkozott be rögtön az után, hogy bólintottam.

- Oké. Az én nevem Christine. Christine Hale. – erre felszaladt a szemöldöke, de a mosolya a régi maradt.

- Nos, Chirstine… Meg kéne keresnem a testvéremet, valószínűleg az ebédlőben lesz, ha gondolod, elkísérhetnél… - ajánlotta, és én készségesen elfogadtam az ajánlatát. Mikor elindultunk, még hátrapillantottam, és láttam Scott és Stiles elképedt arcát. Nem értettem. De nem vettem róla tudomást, és figyelmemet újra Aiden-nek szenteltem.

- És hogy kerültél ide?- kérdezte kíváncsian a srác. Megrántottam a vállam.

- A nővéremmel jöttünk egy rokonunkhoz…

- Csak nem Derek Hale-hez? – kérdezett rá, én pedig gyanakvón pillantottam rá. – Csak mert nem ismerek más azonos nevű embert errefelé. – magyarázta.

- De, tulajdonképpen hozzá jöttünk. Ő a bátyám. – mondtam el.

- Értem. – bólintott. Gyorsan elértük az ebédlőt, és ő automatikusan el is indult a testvére felé. Nem tudtam, én is menjek-e, de már éppen utána indultam volna, amikor Isaac kapta el a karom, és a falhoz rántott.

- Mit képzelsz? – förmedtem rá, és kirántottam a csuklóm erős szorításából.

- Te mit művelsz? – kérdezett vissza. – Nézd! – intett fejével az ebédlő bejárata felé, ahol feltűnt Allison ideges arckifejezéssel, oldalán Lydiával, akinek szikrákat szórt a szeme… Időbe tellett, míg leesett, hogy haragja nekem szólt. Aztán végigszáguldott az ebédlőn, el mellettem, egyenesen Aiden és a tesója irányába. Aiden meglepetten pillantott rá, aztán figyelmét az „Időzített Bombának” szánta, akinek vöröses haja csak úgy lebegett maga körül.

- Most mi van? – néztem kérdőn Isaac-re. Ő fáradt sóhajt hallatott.

- Rossz emberrel kezdtél ki. Az a srác történetesen Lydia pasija… - erre eltátottam a számat. Még csak nem is sejtettem. Kettejük irányába néztem. Nem volt éppen békés éghajlat az ebédlő azon felében… - és Aiden meg a tesója mindketten… alfák. – tette hozzá a srác elfojtott hangon. Az állam majdnem a padlón koppant, és köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől.