13. fejezet - Aiden

Miután szakítottunk Lydiával, nem volt egyszerű kiverni a fejemből. Arra tudtam gondolni, hogy letört, és maga alatt van. Persze ezt az egészet Chrissy-nek sikerült elfelejtetnie velem. Másnap az iskolában mégis… mikor megláttam, hogy Lydia már túllépett rajtam, - amitől leesett az állam, és hangosan koppant a linóleumon…  - csalódott voltam. És dühös, amint megtudtam, hogy az állítólagosan elköltözött pasijával, Jacksonnal újra szent köztük a béke. Egyáltalán hogy került vissza a srác? Zavart. És az is, hogy Lydia Jackson révén, akit Derek változatott át vérfarkassá, újra a „Derek Csapat” tagja volt. De aznap sem rágódhattam sokat mindezen, mert Chrissy megjelent, és világtöri helyett feltérképeztük az éppen üres tanári szoba kanapéját… és az íróasztal tetejét. A délután folyamán pedig szintén vele voltam, és kicsit szabadjára engedtük a vadabb énünket. Eközben mesélt kicsit magukról. Az is kicsúszott a száján, hogy a nővére, Catherine képes a teljes alakváltásra, azonban nincs falkája. Mikor megkérdeztem, hogy lett alfa, Chrissy visszakozott, és azt mondta, nem akar beszélni róla. Automatikusan azt szerettem volna, ha elmondja, de rájöttem, hogy azt Deaucalion akarná. Azt is tudtam, hogy ezt meg kéne jegyeznem neki. De nem voltam biztos benne, hogy meg is teszem-e. Mikor hazaértem, inkább nem mondtam semmit. Aztán megcsörrent a telefonom. Chrissy küldött egy SMS-t, hogy menjek le. Furcsálltam, de megtettem. Ott állt a lakóház előtt, kezében egy óriási táskával. Az eső zuhogni kezdett vagy fél órája, és Chrissy csurom víz volt. Még mindig az esőben állt, és figyelt.

- Mit keresel itt? – csodálkozva léptem ki a szakadó esőbe. Odasiettem hozzá.

- Én… Nem tudom, hová mehetnék. – értetlenül néztem rá. – Derek… Dereknek van pár szabálya, amit nem voltam képes elfogadni. El kellett jönnöm. És most nem tudok máshová menni. – szemei könyörögve tekintettek rám. Amikor leesett mit akar, majdnem hátast dobtam.

- Megőrültél? De hát… ez veszélyes. – feleltem a kimondatlan kérésére.

- Vicces, hogy pont a nagy és veszedelmes ellenséges csapat egy tagja figyelmezteti az áldozatukat, hogy veszélyesek… - jegyezte meg.

- Nem vagy áldozat. – válaszoltam rutinból. – Tehát… nálam akarsz lakni? – mondtam ki a kérését. Elhúzva a száját bólintott.

- Vagyis, csak meghúzni magam egy darabig. – helyesbített aztán.

- Meglátjuk, mit tehetek… - feleltem, és felemeltem a táskáját. Pár perc múlva benyitottam a lakásunkba, és betereltem őt is. Kali és a testvérem pont a nappaliban álltak Deucalion-nel. Fintorogva csuktam be magam mögött az ajtót, miközben már hallatszott is az ellenséges felmordulás. Meglepetésemre Deucalion megszólalt.

- Hát így kell köszönteni egy vendéget? – erre csend lett. – Üdvözöllek, Christine Hale. Miben segíthetek? – közelebb lépve, a botja nagyot koppant a parkettán. Várt rá. Mintha már tudta volna, hogy jönni fog.

- Én… - Chrissy-n éreztem, hogy bizonytalan. A helyében én is az lettem volna. A tenyerem izzadt, és féltettem őt. Így a mondata többi részét félbeszakítva inkább én válaszoltam.

- Szeretné meghúzni magát itt nálunk, egy darabig… - erre Deucalion elismerően megbillentette a fejét.

- Szóval nem félsz, hogy esetleg történik veled valami? – mielőtt bármit felelhettem volna a nevében, Chrissy gyorsabb volt.

- Nem félek. – vágta rá.

- Nos, ez érdekes helyzetet vet fel. Nagyon érdekes…

- Duke, nem gondolhatod komolyan! Mi van, ha kémkedni jött ide? Vagy ha ez valami tervük része? – állt a vezetőnk elé Kali. Eközben én farkasszemet néztem Ethan-nel. Neki sem tetszett az ötlet. De nem hagytam magam, továbbra is kemény pillantással viszonoztam az övéit.

- Szerintem, Miss Hale-t nem vezérlik ilyen kicsinyes célok. Csak egy menedéket kereső társunk, a háborúban, amit egymással vívunk. És mi miért ne adjuk meg neki, azt, amit keres? – Deucalion könnyed hangnemben beszélt, halálosan komolyan.

- Tehát… maradhat? –a pillantásomat elszakítottam Ethan-ről, és Deucalion-re pillantottam.

- Természetesen, nem fordítunk hátat egy ilyen kérésnek. – bólintott, aztán mielőtt mást mondhatott volna, én szóltam közben.

- Használhatja az én szobámat.

- Kiváló! – hangzottak a szavak a férfi szájából. – Vezesd körbe! Azután válhatnék veled pár szót? – némán bólintottam. Aztán megfogtam Chrissy karját, és húzni kezdtem a megfelelő irányba. Eközben ő elmormogott egy „köszönöm”-öt, és megpróbálta állni a szúró pillantásokat. Elmagyaráztam, mi hol van, aztán magára hagytam a szobámban. A konyhában, amikor kiértem, Kali a csaphoz lépett, és megnyitotta, majd folyni hagyta.

- Ez most mire volt jó? – kérdeztem. Felhúzta a szemöldökét.

- Ez majd talán elnyomja azt, amit beszélünk. Neki nem kell tudnia róla.

- Nem hallgatózik. – keltem Chrissy védelmére.

- Természetesen… - szállt szembe velem Ethan. – De azért jobb az elővigyázatosság.

- Miről akartál beszélni? – fordultam inkább a vak férfi felé, aki féloldalasan mosolygott rajtunk. Nem értettem, mi ebben a vicces.

- Természetesen róla. – ez rosszul kezdődött. Valószínűleg nem tehettem volna rosszabbat, mint hogy idehozom. – Büszke vagyok rád, Aiden. – ettől meghökkentem. Ahogy Ethan és Kali is.

- Miért? – kérdeztem.

- Egyszerűen zseniális terv. Idehozni, a mit sem sejtő Hale-t, aki belehabarodik az ellenségbe… Aztán máris a markunkban tartjuk. És ennél nagyobb ütőkártyánk nem is lehetne. A testvére nyílván egy idő után rohan, hogy megmentse… - visszafojtottam a lélegzetem. Ez volt az… amit egyáltalán nem akartam. Kali szája gonosz vigyorra görbül. Ethan elismerő pillantással mért végig. Duke folytatta – Ennél jobban talán én sem rendezhettem volna meg. Ez a lány nem semmi. Vakmerő. Mostantól semelyikőtök sem bánthatja. Ez a szabály. – ettől megkönnyebbültem, bár nem mutathattam ki. A szívem akkor hagyott ki egy ütemet, amikor Duke azt is hozzátette: - Ugyanis annak is eljön majd az ideje… - majd a szája egy vigyorrá torzult, és Kali segítségével elindult, ki a lakásból. Ethan pedig megveregette a vállam, amint utánuk menve elhaladt mellettem.

- Szép volt, tesó. – mikor egyedül maradtam, a csaphoz sétáltam, és elzártam. Félelmetes szorongás töltött el. Lehet, hogy Christine-t nem vezérelték kicsinyes célok, de Deucalion meglátta benne az eszközt. Őt pont ilyen célok vezérelték.